Gyász - és veszteség feldolgozás gyerekeknek és felnőtteknek

A gyermekek már egész korai életszakaszban találkozhatnak a gyásszal nagyszülők, családtagjuk vagy kisállatuk elvesztése kapcsán és veszteségek is érik őket különböző élethelyzetekben: válás, ballagás, iskolaváltás, barátságok megszakadásával vagy akár egy szeretett tárgy elvesztésekor.

Gyakori, hogy a gyerekek gyászában ugyanazokat a folyamatokat várja el a környezet, vagy a társadalom (társad. minták), mint felnőtteknél. Ha ez elmarad, akkor azt gondolják a gyermeket nem érintette meg a veszteség, vagy könnyen túl lett rajta. Sajnos ez nem igaz!

Minden gyász - és veszteség feldolgozás más, egyedi az egyénre jellemző.

Sokszor látszólag a gyermek nem mutat érzelmet, vagy ugyanúgy játszik, szaladgál nevetgél mintha nem történt volna semmi, vagy kifejezetten hárít és kerüli a számára fájdalmas témát és az is nagyon gyakori, hogy szüleit védi, mert nem akar a saját érzelmeivel a terhükre lenni; védi, óvja őket, hogy ezzel is segítse a lelkileg nehéz időszakot. Ez viszont valahol mindig visszaüt!

Más, sokszor időben már távolabbi időszakban is akár, hétköznapi szituációkban kezdenek tünetek mutatkozni, mint pl. düh, indulatkezelési problémák, feleselés, szorongás, más nem a gyászhoz köthető félelmek megnevezése, hangulatingadozások, túlzott ragaszkodás, bizonyos szituációk kerülése.

A tudatos szülő ilyenkor keres fel szakembert nem is sejtve, hogy ezen tünetek mögött ép gyászfeldolgozás zajlik, vagy éppen elakadásban van a gyermek, és az is gyakran előfordul, hogy a szülők elakadt, elfedett gyászát vetíti ki a gyermek viselkedése megváltozásával.

A veszteség feldolgozás alkalmával, a fő szempont az egyénre szabott feldolgozás, gyengéd, támogató jelenléttel, időt hagyva a folyamatnak.

Kiemelt szerepet kap a veszteségről való kommunikáció és az, hogy meg tudja osztani másokkal érzéseit, merjen megnyílni a témában. Ilyen esetekben nem csak a gyerekek, de a szüleik is megkapják azt a támogatást, hogy a feldolgozás megtapasztalása beépüljön a családi mintákba és azokat majd idővel generációknak átadva a veszteség feldolgozása egy, az élethez tartozó természetes folyamat legyen.