Józan Andrea

Józan Andrea

Józan Andrea vagyok, 1998 óta óvodapedagógus. Számomra nagyon fontos a mozgás, a mai napig rendszeresen sportolok, többféle mozgással kapcsolatos továbbképzésen részt vettem. Két gyermekem van, mindketten enyhe idegi éretlenséggel születtek, ezáltal kerültem kapcsolatba a Wekerlei Fejlesztő-műhellyel és ismerkedtem meg az itt folyó munkával.

Óvodapedagógusként is tapasztaltam, hogy vannak nehezebben „kezelhető” gyerekek, vannak, akik ügyetlenebbek, türelmetlenebbek, kapkodók, nem értik, amit mondok, beszédük elmarad koruktól vagy folyamatosan beszélnek ugyan, de mondanivalójuknak se füle se farka. „Nem érnek meg az iskolára”. Azok a gyermekek, akiknek a mozgás- vagy bármely készség-képesség területen nehézségeik vannak – időben felismerve és megfelelő terápiával megtámogatva – könnyen behozhatják társaikat. Sajnos ez a 20-25 fős óvodai csoportokban nagyon nehezen valósítható meg, ezért döntöttem úgy, hogy mozgásfejlesztőként folytatom pályafutásomat, célként kitűzve ezen gyermekek segítését, szüleik támogatását.

Rövid szakmai önéletrajz

  1. NILD Tanulási terápia, óvodáskori adaptáció
  2. Drámapedagógia – 120 órás akkreditált továbbképzés
  3. Alapozó Terápiák Alapítvány – Homloklebeny terapeuta
  4. Alapozó Terápiák Alapítvány – Alapozó mozgásterapeuta
  5. Alapozó Terápiák Alapítvány – Alapozó Terápia – 120 órás akkreditált továbbképzés
  6. LippoZoo – Lippogó egyesület, 5 órás akkreditált képzés
  7. Gyógytestnevelés Konferencia – ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, 5 órás akkreditált képzés
  8. Gyermekjóga - 5 órás akkreditált képzés
  9. Mindennapi testnevelés az óvodában – Örömmozgó, Pappné Gazdag Zsuzsanna, 5 órás képzés
  10. Mesepedagógia – 60 órás akkreditált képzés
  11. BOZSIK OVIS FOCI
  12. Testnevelés a XXI. században - ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, 60 órás akkreditált képzés
  13. Drámapedagógia - Szent Gergely Népfőiskola, 60 órás akkreditált képzés
  14. Logopédiai gyökerű integráló eljárások az általános iskolai anyanyelvi nevelésben - Bázis 1. Pedagógiai Szakmai Szolgáltató, 30 órás akkreditált képzés
  15. Gyermek Fantázia Aerobic – 30 órás akkreditált képzés
  16. Budapesti Tanítóképző Főiskola - Óvodapedagógus szak

Gyermekkoromat vidéken töltöttem, két bátyámmal már egészen kicsi korom óta bicikliztem, fociztam, fára másztam, szaladgáltam egész nap. A mozgás szeretete később is megmaradt: az iskola uszodájában 8 évig minden nap úsztam, mellette többféle sportot kipróbáltam. Középiskolában tagja voltam az iskola atlétika csapatának, sok éremmel gazdagodtam. Főiskolai éveim alatt kevesebb idő maradt a mozgásra, leginkább edzőtermeket látogattam, ezután ismertem meg a capoeira világát, melyet a gyermekeim születése idejére hagytam csak el.

Óvodapedagógusként úgy éreztem, megtaláltam a helyen a világban, elképzelni sem tudtam más hivatást magamnak. Úgy éreztem, többet is tudnék segíteni azoknak a gyermekeknek, akiknek valamely területen megerősítésre van szükségük, de kiscsoportos vagy egyéni fejlesztésre nagyon kevés az idő egy óvodai csoport életében. 2015 októbertől „Játékos gyermektorna” címen szerveztem mozgásfoglakozásokat 4-7 éves óvodásoknak, melybe beépítettem a továbbképzéseimen tanultakat, hogy az energiák levezetése közben játékos formában fejlesszem mozgásukat, azon keresztül a személyiségüket, gondolkodásukat, kreativitásukat, önbizalmukat. Jó volt látni a gyerekek fejlődését, hallgatni a szülők észrevételeit és nem utolsó sorban az iskolába ment óvodásaimat tanító pedagógusok visszajelzését.

2018-ban csatlakoztam a Wekerlei Fejlesztő Műhely csapatához mozgásfejlesztőként, majd az évek során egyre több terápiával ismerkedtem meg. Célom továbbra is képezni magam, hogy minél több területen segíthessem a hozzánk járó gyermekek fejlődését.

Wekerlei Fejlesztő-műhely

A Wekerlei Fejlesztő-műhely már több mint 10 éve várja azokat a gyerekeket, akik mozgásukban, beszédfejlődésükben elmaradtak, vagy tanulási (dyslexia, dysgráfia, dyskalkúlia), magatartásbeli zavarral (figyelemzavar, hyperaktivitás, ADHD) küzdenek, esetleg kiemelkedő képességeik miatt tehetséggondozásban részesülnek.

Nálunk minden család megtalálja a számára leginkább testhezálló foglalkozást, legyen az korai fejlesztés, játék, terápia, iskola előkészítés, pszichés fejlesztés, vagy tehetséggondozás. Szakképzett és elhivatott szakembereink segítenek megteremteni gyermekének az optimális fejlődéshez szükséges feltételeket, hogy a mindenki által várt pozitív változás minél látványosabb lehessen.

Vizsgálatok

Ha bizonytalan abban, hogy gyermeke elég jól fejlődik-e, készséggel elvégezzük a szükséges vizsgálatokat és tanácsot adunk a továbbiakra vonatkozóan.

A vizsgálat előtt kitöltendő anamnézis lapok a következő oldalről tölthetők le:

Anamnézis lapok gyermek fejlődési felméréshez

Ossza meg másokkal is!

wekerle_logo

Elérhetőségeink

Budapest, XIX. kerület
Wekerletelep
Zoltán utca 26.
Térkép >>

Budapest, XIX. kerület
Wekerletelep
Corvin krt. 44.
Térkép >>

+36709450896 (hétköznapokon 8:00-17:00ig)
wekerleifejlesztomuhely@gmail.com

Minden jog fenntartva © 2012 - 2025. wekerleifejlesztomuhely.hu