Juhos Melanie Laura vagyok, pszichológus, pedagógiai szakpszichológus jelölt, képzésben lévő család- és párterapeuta. Már az egyetemi tanulmányaim során is nagyon érdekelt az óvodás gyerekek világa, ezért az elméleti tudás elsajátítása mellett kutatásokba bekapcsolódva, valamint a szakmai gyakorlataim során igyekeztem még jobban megismerni ezt a korosztályt. A mesterképzés elvégzése után óvodapszichológusként helyezkedtem el, és négy éven keresztül támogattam az általam ellátott intézményekbe járó gyerekeket, szüleiket, és pedagógus kollégáimat. Munkám mellett nagy hangsúlyt fektettem a szakmai ismereteim bővítésére, és elvégeztem a Magyar Családterápiás Egyesület családterápiás alapképzését, továbbá megkezdtem az ELTE pedagógiai szakpszichológus képzését, ahol jelenleg az óvodás gyerekek digitális eszközhasználatának vizsgálatából írom a szakdolgozatomat.
A Wekerlei Fejlesztő-műhely csapatához 2022. őszén csatlakoztam, és jelenleg kedd és szerda délutáni időpontokban fogadom a nehézségekkel küzdő óvodás és kisiskolás gyerekeket, valamint szüleiket. Családterápiás képzettségem révén a problémákról való gondolkodásomat a rendszerszemléletű megközelítés jellemzi: igyekszem komplexen megragadni a felmerülő problémák okait, és az érintettekkel közösen megtalálni a hozzájuk legjobban illeszkedő megoldási módokat. Ezzel összhangban munkám során kiemelt figyelmet fordítok a szülők támogatására, kompetenciaérzetük és énhatékonyságuk erősítésére, valamint bizonytalanságaik eloszlatására, mert a gyerekek elsődleges gondozóiként úgy vélem, rajtuk keresztül érhetünk el hosszútávú javulást a család életében.

Szakmai önéletrajz:
2013-2016. ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar – viselkedéselemző
2016-2018. ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar – okleveles pszichológus fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia szakirányon
2018-2020. Magyar Családterápiás Egyesület – 200 órás családterápiás elméleti és módszertani tanfolyam
2019-jelenleg ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar – pedagógiai szakpszichológus szakképzés
2021-jelenleg Magyar Családterápiás Egyesület – 150 órás családterápiás önismeret

Wekerlei Fejlesztő-műhely

A Wekerlei Fejlesztő-műhely már több mint 10 éve várja azokat a gyerekeket, akik mozgásukban, beszédfejlődésükben elmaradtak, vagy tanulási (dyslexia, dysgráfia, dyskalkúlia), magatartásbeli zavarral (figyelemzavar, hyperaktivitás, ADHD) küzdenek, esetleg kiemelkedő képességeik miatt tehetséggondozásban részesülnek.

Nálunk minden család megtalálja a számára leginkább testhezálló foglalkozást, legyen az korai fejlesztés, játék, terápia, iskola előkészítés, pszichés fejlesztés, vagy tehetséggondozás. Szakképzett és elhivatott szakembereink segítenek megteremteni gyermekének az optimális fejlődéshez szükséges feltételeket, hogy a mindenki által várt pozitív változás minél látványosabb lehessen.

Vizsgálatok

Ha bizonytalan abban, hogy gyermeke elég jól fejlődik-e, készséggel elvégezzük a szükséges vizsgálatokat és tanácsot adunk a továbbiakra vonatkozóan.

A vizsgálat előtt kitöltendő anamnézis lapok a következő oldalről tölthetők le:

Anamnézis lapok gyermek fejlődési felméréshez

Ossza meg másokkal is!