Kővári Henrietta vagyok, mozgásfejlesztő terapeuta, táncpedagógus és egészségtan-tanár, közoktatásvezető. Egy kislány édesanyja.
Több éves táncpedagógusi és táncterapeuta tapasztalatom során úgy éreztem, hogy a gyerekek egyre nehezebben tudják elsajátítani a tánc alapjait. Azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nehézségei nemcsak egyszerű figyelmetlenségből és ügyetlenségből fakadhatnak, hanem mélyebben kell keresnem a probléma okát. Így akadtam rá, 2016-ban az alapozó terápiára és végeztem el először a fejlesztő, majd a terapeuta képzést. Az ott szerzett tudás alapján sok mindent visszamenőleg értettem meg a gyerekekkel kapcsolatban és nagy lelkesedéssel vágtam bele, egy számomra új szemléletmód szerinti fejlesztésbe, mely során azt tapasztaltam, hogy a gyerekek képességei és ezáltal önbizalmuk csodálatos módon fejlődött.
A tanítás mellett, hét éve saját, vegyes képességű mozgás-és táncterápiás csoportot vezetek, ahol autisták, mozgásukban akadályozottak táncolnak. Fontosnak tartom, hogy a más képességgel rendelkezők is teljes életet élhessenek és képesek legyenek választani és dönteni az életük során. Célom, a “másság” elfogadása és elfogadtatása több területen és több fórumon keresztül.
Rövid szakmai önéletrajz
2018 - Alapozó Terápiák Alapítvány – Homloklebeny terapeuta képzés
2017 - Alapozó Terápiák Alapítvány - Alapozó terapeuta képzés
2016 - Alapozó Terápiák Alapítvány - Alapozó mozgásfejlesztő képzés
2015. - Kaposvári Egyetem – Közoktatásvezető és pedagógus szakvizsga
2010.- 2013. - Zumba Instructor képzés - Zumba oktató B1, B2, ZumbaKids oktató, Aqua Zumba oktató, Zumba Step oktató
2011. - ArtMan Egyesület - Fogyatékos emberek tánc- és mozgásalapú rekreációja csoportvezetői képzés
2009. - Semmelweis Egyetem – Testnevelő és Sporttudományi Kar, Budapest
2008. - Magyar Táncművészeti Főiskola, Budapest - Klasszikus balett és moderntánc pedagógus
2002. - Théba Művészeti Szakközépiskola - Színházi táncos
2002. - Magyar Táncszövetség - Moderntánc oktató
Már kicsi gyerekként tudtam, hogy a tánc és a színpad lesz az otthonom, de emellett mindig is szerettem koreográfiákat készíteni és betanítani azokat. Mindig is éreztem, hogy nemcsak táncolni szeretnék, hanem ennek örömét át is szeretném adni. Így régi vágyam teljesült, amikor bekerültem a Táncművészeti Főiskolára és utána tanítani kezdtem. Mindez azért is volt szerencsés, mert egy térdsérülés miatt, már nem tudtam tovább terhelni a lábam.
De kárpótolt az élet, és bekerültem egy vegyes képességű profi együttesbe, a Tánceánia együttesbe, ahol aktív táncosként, később terápiás csoportok asszisztenseként dolgozhattam. Több sérült terápiás csoportban dolgoztam, közben pedig megalakult egy saját vegyes képességű csoport is, aminek a vezetője lettem.
Eközben vidékre jártam dolgozni egy alapfokú művészeti iskolába, ahol a moderntánc szak vezetője lettem, illetve akkreditáltattam a klasszikus balett szakot és ott is tanítottam.
Gyermekem születése után jött életembe a Zumba, melyet miután elvégeztem, mint Instructor, több helyen is oktattam és oktatom a mai napig. Ebben sem volt megállás és több korosztály számára képződtem tovább.
Úgy érzem, hogy most a helyemen vagyok! A gyerekek mozgásfejlesztése által “hirdetni” tudom azt, amit vallok is. Vagyis a mozgás szeretetét, fejlesztő és örömteli hatását!