Páll Edina vagyok, testnevelő tanár - edző. Már kisgyermekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy mozgással kapcsolatos hívatást választok majd magamnak. 2015-ben a Testnevelési Egyetem testnevelő tanári szakán végeztem.
Egyetemi tanulmányaim során a legnagyobb hangsúlyt a kiemelkedő tehetségek kiszűrése, az élsport utánpótlásának kiemelése kapta. Ez felhívta a figyelmemet egy másik területre, azokra a gyerekekre, akiknek a mozgásfejlődésük differenciált segítséget igényel. Az egyetemmel párhuzamosan ezt a gyakorlatban is megtapasztaltam, amikor óvodás korú gyermekeknek tartottam foglalkozásokat. Ezen látásmód vezetett az alapozó terápiához, mellyel most is dolgozom. Nagy öröm látni a gyerekeket, hogy a terápia eredményeképpen mozgásuk fejlődik, ezáltal nő önbizalmuk is, és így több területen sikerélményeket gyűjthetnek.
Rövid szakmai önéletrajz
2017 - Az ADHD és figyelemzavar kezelése az Alapozó mozgásterápiában továbbképzés
2017 - INPP – Mozgásfejlesztő program, a késlelt idegrendszeri fejlődésből fakadó tanulási és viselkedési problémák feloldására 24 órás továbbképzés
2016 - Alapozó Terápia – Homloklebeny továbbképzés - 30 órás akkreditált továbbképzés
2015 -Testnevelési egyetem – Testnevelő-edző szak
2015 - Sportpoharak
2014 - Alapozó terápiák alapítvány – Alapozó terápia - 120 órás akkreditált továbbképzés