
Vaszkunné dr. Kótyuk Eszter
Vaszkunné dr. Kótyuk Eszter vagyok, okleveles pszichológus, rendszerszemléletű pár és családterapeuta.
Tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, az egészség és klinikai pszichológia szakirányon megszerzett pszichológusi oklevél után PhD kézpésben vettem részt, illetve elvégeztem a Magyar Családterápiás Egyesület pár- és családterapeuta képzését. Jelenleg főállásban habilitált egyetemi docensként az ELTE Pedagógia és Pszichológia Karán végzek oktatói és kutatói tevékenységet, mellette magánpraxisban vezetek kliensekkel terápiás munkát.
Terápiás munkám során elsősorban felnőttekkel foglalkozom, illetve a rendszerszemléletű családterápia jegyében a család, mint egység működésmódjával, arra keresve a választ, hogy „hogy is csinálják ezt együtt?”. A terápiás térbe beinvitált személyek köre a hozott problémától függ: van, hogy egy-két alkalomra célszerű, ha az egész család eljön, hogy a családi rendszer egysége látható legyen, majd az ülések további részében a hozott problémával közvetlenebbül érintett személyek jönnek. Óvodás, kisiskolás korú gyermekek esetében előfordul, hogy a gyermeknél jelenik meg valamilyen tünet (például szorongás, agresszió, viselkedésbeli változás, ami már nem adekvát abban az életkorban, pl. bepisilés, stb.), viszont a tünet valójában a család rendszerének valamilyen működési nehézsége miatt jelenik meg, és a változást a szülővel/szülőkkel folytatott terápiás munka tudja beindítani. Gyakorta jelent az is nehézséget, ha a család struktúrájában történik változás (pl. válás), és az addigi szerepek megbillennek, a családnak pedig új megoldási mintázatokat kell találni. Hasonló zajlik akkor is, amikor a család nagy mérföldköveket lép meg, például, ha iskolás korúak lesznek a gyerekek, vagy kamasz korba lépnek, és az addigi családi forgatókönyveket, szerepeket, határokat újra kell definiálni, és ebben előfordul, hogy a család mintegy „elakad”, és ebben kérnek segítséget.
A rendszerszemlélet jegyében munkám során a család struktúrájában, kommunikációs mintázataiban, a családon belüli és kívüli határok, szerepek, hiedelmek mentén keressük a megoldást. A terápiás munka során a transzgenerációs folyamatok gyakorta kiemelt szerepet kapnak: felmenőik hogyan oldottak meg hasonló nehézséget? Milyen kapcsolati minőségek jelennek meg a családfában, fellelhetőek e ismétlődések, tipikus kapcsolódási, viselkedési mintázatok? A kliens milyen Sorsokat kapott a felmenőiktől?
A Wekerlei Fejlesztő-műhely csapatához 2024. őszén csatlakoztam, és jelenleg hétfő és szerdai napokon tudom fogadni a szülőket, párokat, családokat.
Szakmai önéletrajz:
2006-2009. ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar – viselkedéselemző
2009-2011. ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar – okleveles pszichológus egészség és klinikai szakirányon
Szakmai tanfolyamok:
2015-2024: Rendszerszemléletű pár és családterápia képzés
2008: Fókuszolás technika
2009: Autogén tréning