Deák Gabriella logopédus – gyógypedagógus vagyok, egy kisgyermekem van.
Pályám során súlyos beszédfogyatékos gyermekek logopédiai osztálya mellett, illetve diszlexiások napköziében dolgoztam hosszú időn át. Munkaközösség vezetést is vállaltam, tíz évig voltam logopédia szakos hallgatók gyakorlatvezető tanára. Közben dadogó gyerekekkel is elkezdtem foglalkozni a komplex művészeti terápiás módszerrel. Óvodákban dolgozom hosszú ideje, ahol a megkésett beszédfejlődést és a nyelvi elmaradást már kis korban elkezdhetem fejleszteni. Foglalkozom beszédészlelés és beszédmegértés fejlesztésével, diszlexia prevencióval, artikulációjavítással, nyelvlökéses nyeléssel, diszkalkulia prevencióval.
Gyermekekkel való foglalkozás számomra mindig feltöltődés, rácsodálkozás a valóság gyermeki megközelítésére. Öröm, ha látom a fejlesztések eredményét, amihez egy szakember kevés, csak a családi háttér támogatásával, sok estben más szakemberek segítségével, vagyis összefogással sikeres.
A következő idézet mindig vezérlőelv számomra:
„Három olyan dolog van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: hogy kell ok nélkül örülni, hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba belemerülni, és hogy kell kíméletlenül kiharcolni magának azt, amit ő akar.” (Paulo Coelho)
Szakmai önéletrajz:
1993. BGGYTF oligofrénpedagógia-logopédia szakos gyógypedagógiai tanár
1995. Speciális diszkalkulia tanfolyam
1998. A játék és a gyermeki személyiség fejlődése
1998. Dr. Gósy Mária: Beszédpercepciós diagnosztika és terápia
1999. Logopédiai diagnosztika
2004. ELTE speciális pedagógiai szakos tanár és szakpedagógus
2007. Autogén tréning sajátélmény
2009. BME Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga
2010. Komplex művészeti terápia
2010. Autizmussal élő gyermekek, tanulók inkluzív nevelésének, oktatásának alpjai
2011. Mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására