A gyermek születésekor, egy életen át tartó tanulási folyamat veszi kezdetét, mely során jártasságokat és készségeket sajátít el. Ahhoz, hogy az iskolában is könnyen vegye az akadályokat, fontos, hogy tanulási képességei fejlettek legyenek. Az, hogy a gyermek milyen szinten képes ismereteket elsajátítani, függ az öröklött adottságaitól, központi idegrendszerének és egyéb szerveinek működésétől, valamint az őt körülvevő családi és iskolai környezettől. Ha az említett területek bármelyikén hiány mutatkozik, akkor teljesítményzavarok alakulhatnak ki.
Annak érdekében, hogy a tanulás folyamata zökkenőmentes legyen, érdemes a tanuláshoz szükséges készségekre koncentrálni. Az „Iskolás lettem” tanfolyamunkon játékos formában nyújtunk erre lehetőséget, az 1. vagy 2. osztályba járó gyermekeknek.
A foglalkozások alatt célunk, hogy a tanulók a feladatok segítségével fenntartsák érdeklődésüket, figyelmüket és munkakedvüket. A tanulók figyelmét, saját képességeikhez és tudásukhoz alkalmazkodó feladatokkal őrizzük meg. A foglalkozás alatt biztosítjuk a játékosságot, hiszen célunk, hogy szeressenek, akarjanak és tudjanak jókedvűen tanulni, illetve képesek legyenek az önálló ismeretszerzésre.
A tanfolyam során felmerülő kérdésekre, nehézségekre egyéni konzultáció során adunk választ, valamint ötleteket az otthoni gyakorlásra, közös játékra is.
A foglalkozás felépítése:
- motiváció, ráhangolódás: a témakörhöz kapcsolódó érdekes, a gyermek gondolkodásához közel álló, bevezető jellegű feladat/játék, amely felkelti a tanulók érdeklődését
- fő rész: alapkészségek fejlesztése: olvasási-, írási- és számolási készségek fejlesztése
- játékos mozgásfejlesztés – nagymozgás, finommotorika, grafomotorika fejlesztése
- befejező rész - fejlesztő játékok
Amit hozni kell: tolltartó (toll, grafit ceruza, színes ceruzák, radír, hegyező), A/4-es gumis dosszié
A foglalkozás gyakorisága: heti egy alkalom
A foglalkozás időtartama:
kiscsoport (max. 6 fő): 60 perc/alkalom